TÓBIÁS IDA KLÁRA – CIBAKHÁZA SZESZFŐZDE

Az 1980-as évek elején, amikor a törvények lehetővé tették, az elsők között építettük meg új, modern szeszfőzdénket. Azóta már eltelt több mint harminc év, és most úgy érezzük, ismét a változás útjára kell lépnünk. Természetesen a továbbiakban is elérhető lesz nálunk a jól bevált, kétszakaszos kisüsti pálinkafőzés, de emellett a főzetőknek lehetőséget biztosítunk arra is, hogy új ízeket, módszereket próbáljanak ki.
Munkánk során mindig a főzetők igényét tartottuk és tartjuk szem előtt a mai napig, és lehetőségeinkhez mérten a legalacsonyabb áron, a legjobb és legtöbb pálinkát igyekszünk előállítani.
A jövőben is szívesen nyújtunk tanácsot a cefrekészítés rejtelmeihez, tehát bátran forduljanak hozzánk kérdéseikkel, kéréseikkel.
Köszönjük azoknak, akik az elmúlt harminc évben kitüntettek bizalmukkal, elégedettségükkel, és minket választanak a későbbiekben is, illetve ajánlásukkal folyamatosan bővítik a főzetők kiterjedt táborát.