ZIMEK PÁLINKA KFT – ZIMEK PÁLINKA MUNAFAKTÚRA

ZIMEK PÁLINKA KFT – ZIMEK PÁLINKA MUNAFAKTÚRA


Roland Zimek feleségével, Martinával közösen alapította a céget még 1997-ben. Kezdetben csak kisebb mennyiségben, bérfőzéssel készítettek pálinkát. A minőségre már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek. Álmuk, a saját főzőberendezéssel dolgozó pálinkafőzde 2005 decemberében vált valósággá, amikor megnyitották látványfőzdéjüket Zamárdiban, a Zimek Pálinka Manufaktúra azóta folytatja tevékenységét a Balaton déli partján.
Az alapító kezdetektől fogva kifejezetten a Balaton környékén termő gyümölcsök feldolgozására alapozta a főzde munkáját, és elkötelezett volt az iránt, hogy csakis a legkiválóbb gyümölcsöket használja fel pálinkáihoz, többek között ennek is köszönhető azok különlegesen jó minősége.
A Zimek Pálinka Manufaktúra pálinkáiba garantáltan nem kerül cukor, sem egyéb mesterséges vagy természetes aroma. Szakembereink nagy gonddal válogatják ki a teljesen érett, hibátlan gyümölcsöket, és külön figyelmet fordítanak arra, hogy azok feldolgozása is kíméletes legyen.
Filozófiánk szerint „a jó gyümölcs már elengedte a fa ágát, de még nem érte el a talajt”.

Zimek márkanéven előállított pálinkáink az elmúlt tizenegy évben rengeteg elismerést szereztek a pálinkát kedvelő fogyasztók és a pálinkát értő szakmai bírálók körében. Ez idő alatt számos hazai és nemzetközi versenyen kiemelkedő eredményt értünk el. Három alkalommal szerepeltünk hazánk legjobb pálinkafőző műhelyeként, és a manufaktúra megalapítása óta mindig az ország tíz legjobb pálinkafőzdéje között versenyezhettünk az év pálinkája címért. Ennek egyik oka, hogy termékeinket a legszigorúbb minőségi követelményeknek vetjük alá, hogy minőségi, tiszta hungarikumot kapjunk.
Főzdénk nemcsak termékeiben fejlődik folyamatosan, hanem mára már infrastruktúrájában is egyre inkább minőségi, nemzeti termelő manufaktúrává válik, amely fejlődési folyamat iránt az új tulajdonosi kör is maximálisan elkötelezett.

Az új ügyvezetés nem kisebb feladatot tűzött ki céljául, mint hogy prémium kategóriás termékeink népszerűsége, ismertsége és elismertsége a jövőben mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon növekedjen.

8621 Zamárdi, Endrédi utca HRSZ: 061/24

  +36-70-451-7221, +36-84-545-034

  info@zimekpalinka.hu

  link

      link