HÁROM KOMA KFT – 3KOMA PÁLINKAFŐZDE

HÁROM KOMA KFT – 3KOMA PÁLINKAFŐZDE


Vállalkozásunkat 2013. december 11-én alapítottuk azzal a céllal, hogy a pálinkakészítés hagyományos módszereit ötvközve a modern technológiával olyan párlatokat, pálinkákat állítsunk elő, amelyek öregbítik Mogyoród és kistérségi környezetének hírnevét. A céget hárman hoztuk létre - mi vagyunk a 3 koma több mint 25 éves barátsággal a hátunk mögött, így büszkén mondhatjuk, hogy ismerjük egymás minden gondolatát. Először hobbyként, kedvtelésből készítettünk pálinkát. Ám azóta már tudatosan törekszünk arra, hogy minél több információt és tapasztalatot szerezzünk annak érdekében, hogy tevékenységünket mesteri szinten, hivatásszerűen végezzük.

Saját főzésű pálinkáinkkal az első sikerünket baráti körben értük el, amely így hangzott: "Én még ilyen jót az életben nem ittam!" Az ilyen az apró sikerek voltak azok, amelyek folyamatosan előre vitték a lelkesedésünket és megerősítették a minőségi pálinka készítése iránti elkötelezettségünket. Tudjuk, hogyan kell megfelelő alapanyagot, gyümölcsöt választani, hogyan kell azt jól cefrézni és a végén hogyan kell azt főzni a tökéletes minőség érdekében. Ezt a tudásunkat adjuk át minden egyes ügyfelünknek, akik nálunk főzetik pálinkájukat. És, hogy az elismerés sem maradt el, mi sem bizonyítja jobban, mint az a számtalan arany-, ezüst- és bronzérem, mellyel az általunk főzött pálinkákat több rangos versenyen és többféle kategóriában is jutalmazták.

  2146 Mogyoród, Arany János utca 31. HRSZ: 1230

  +36-30-325-3753

  info@haromkoma.hu, palinkafozde@haromkoma.hu

  http://www.haromkoma.hu/

      https://www.facebook.com/H%C3%81ROM-KOMA-p%C3%A1linkaf%C5%91zde-269914943187542/