HAJDÚ-COMPLEX KFT – NAGYSZÉNÁSI HUNGARIKUM PÁLINKAFŐZDE

HAJDÚ-COMPLEX KFT – NAGYSZÉNÁSI HUNGARIKUM PÁLINKAFŐZDE


1992 februárjában kezdtük meg a fő tevékenységünket, a szikvízkészítést és forgalmazást. Először csak saját településünkön árusítottunk: házhoz szállítás keretében, és bolti bizományosi értékesítéssel. Kiemelt hangsúlyt fektettünk a környező cégek védőitalának biztosítására. Ebben az időszakban még literes üvegekbe töltöttük a szódát.

A 90-es évek végére vállalkozásunk erősödött és alkalmas lett a terület bővítésére, így a szomszédos településeken is megkezdtük tevékenységünket.

A kétezres évek elején vállalkozásunk fő projektje a modernizálás, melynek keretében az egy literes üvegeket leváltotta a két literes visszaváltható PET palack.

Ezen időszakban vállalkozásunk pénzügyi stabilitását elősegítendően új gazdasági tevékenységként a pb gáz forgalmazását kezdtük el. Saját telepeket alakítottunk ki, ahol ügynöki tevékenység keretében értékesítettek partnereink.

A szikvízzel ellátott területek növekedésével arányosan növekedett a széndioxid fogyasztásunk is, ezáltal a beszállító cég kedvezőbb árat ajánlott részünkre, így egy újabb gazdasági tevékenységgel bővültünk. Megkezdtük a műszaki gáz forgalmazását, házhoz szállítását.

A kibővült tevékenységek miatt jelentősen megnövekedett az adminisztrációs teher és napra pontos követhetőség vált szükségessé, a gazdasági adatokról is folyamatos tájékoztatás kellett, így egy könyvelőirodával bővítettük tevékenységeink sorát ahol összesen 62 cégnek könyvelünk.

A tevékenységek nagyobb gazdasági átláthatósága vált szükségessé ezért 2005.-ös év folyamán az egyéni vállalkozás átalakulásos jogutódlással a Hajdú-Complex Kft. néven lett bejegyezve.

2006 tavaszán megkezdtük fuvarozási águnkat is, melyben az elmúlt években komoly fejlesztések történtek.

2011 őszén egy újabb tevékenység megalapozását kezdtük el, Hajdú Péter ügyvezető megszerezte a gyümölcspálinka készítő OKJ-s végzettséget. Ezzel egy időben megkezdődtek az előkészületeket a Pálinkafőző építéséhez.

2013 februárban megkezdődtek a Pálinkafőzde építésének előkészítési munkálatai, majd 2014 májusában elkezdődik a bérfőzés.

  5931 Nagyszénás, Zrínyi Miklós utca 45.

  +36-30-251-1774

  info@hajducomplex.hu

  http://hajdupalinka.hu/

      https://www.facebook.com/pages/category/Local-Business/Hajd%C3%BA-Complex-Kft-114375278625049/